Sebzett Angyal
Az Úr előtt angyal áll, elköszön és földre száll, lesz belőle fénysugár, mit egy testbe most bezár.
Mutat tisztább világot,mit sok ember nem látott,szomorú, hogy nem értikés oly sokan nem kérik.
Tüzes nyilak elé áll,ha nem, az mást eltalál,kibírja mit ember nem,néha könnyes angyalszem.
Van úgy érzi rosszul döntöttmikor földre leköltözött,néha pedig megbánja,
hogy van mikor így látja.
Azok akik megsebeztéktettük súlyát nem érezték,egyszer azzal szembesülnek:angyal volt kibe tőrt döftek.
És az angyal ezt csak állta,nem ment át a pusztításba,a fényt feléjük sugározta:szent a törvény, ezt jól tudta.
Változtatni lehetetlen,ember ebben tehetetlen,ki jól célzott célpont lett,figyeltek az égiek.
Szól az angyal: ez rossz álom,ez nem az én világom,bárcsak jönne már a hajnal!égre néz a sebzett angyal.
Fájdalom és bánat
Nem egy érzés, kettő: fájdalom és bánat,megtalálták egymást, mindig együtt járnak,mert ha fáj valami bánatosak leszünkés ha bánatunk van akkor fáj mindenünk.
Sokszor kívánjuk azt: bárcsak nem volnának,megkérdezzük azt, hogy milyen célt szolgálnak?gúzsba kötnek minket és visszagondolunk,mennyire jó érzés, ha boldogok vagyunk.
A fájdalom mélyen felszántja a talajtés a beleszórt meg előbb-utóbb kihajt,a gyémánt úgy ragyog, vakít és szikrázik,mert a mester rajta sokáig dolgozik.
Tudjuk, hogy a "nagyok" oly sokat szenvedtek,az alkotóerők így testet öltöttek,fájdalom és bánat az utat kitörte,az örök műveknek így született lelke.
Hol vagy?
A jövőben jártamegy látomásbanés Rá találtam!De a mostban hol van,miért nincs jelen?Várni csak türelem?!
A jövő előre megírott,ha ott voltammért nem vagyok most is ott?Akkor szép volt a jelen,de jövő lett hirtelen,most hol keressem?
Jelen-jövő összefüggő,ma alkotjuk, de hogy?ha már előre megírott.idő, mely félrevezető,mily módon vagy eltüntethető?választ vár a kereső.
Minden nap, míg felkél a Napvárom, álmomban látom,tudom megtalálom.egyszer már megvolt,de hogyan lett az múlt,a jövő is elmúlt?
Ahonnan jöttemugyanoda tartok,csak az Egységből egy darabot kiszakajtok,hogy majd visszategyemmegerősödve, fényesen.
Múlt, jelen, jövő,legyen emlékeztetőés a lélek ébredő!megközelíthető,hiszen nem mást várok:az ÖRÖKKÉVALÓSÁGOT!
Miért.....?
Miért kel fel a Nap, ha este elfárad?Miért ültetünk fát, ha egyszer elszárad?Miért jön a vihar, ha aztán kiderül?és miért fáj a szív, valahol legbelül?
Miért fehér a hó, miért nem fekete?és miért fekete, mi fehér lehetne?Miért jön az álom, ha szertehull egyszer?megkérdeztem én már legalább ezerszer.
Miért születünk meg, talán, hogy meghaljunk?és a kérdésektől ne legyen nyugalmunk?Miért van az idő, ha ellenünk támad?Mit kell ahhoz tennem, hogy abból kiszálljak?
Miért van kísértés, csak, hogy ellentmondjunk?és ha nem azt tesszük elmarad jutalmunk?Kitől követ kapunk adunk neki sziklát,miért nem kenyeret, vagy szeretetszikrát?
Egyre záporoznak, jönnek a kérdések,valahonnan fentről mosolyogva néznek.Az elmém túli csendben már nem lesz több kérdés,abban megérkezik a végső megértés.
Irgalom
Kinyílik egy ajtó, végtelen a mélység,attól végtelenebb már csak a sötétség, nem akarok menni, de van mikor visznek!és még vannak kik az igazságban hisznek.
Ki az ajtón belép tudja mi a pokol,mert ezen a helyen a szenvedés honol,jéghideg a penge, mi a szívbe hatol,irgalmat ne keress, nem találod sehol.
Itt nincs langyos szellő és nincs nyári zápor,a sok démon táncol, arcukon a mámor,mennydörgés a villám, hatalmas az orkán,van aki ha akar sem másíthat sorsán.
Van amire gyógyír azért nem létezik,mert a lét csupán a létből keletkezik,a parázs kialszik, vulkánra van szükség,abban pedig múltunk s tán jövőnk is elég.
Ez az ajtó biztos valahová vezet,visszaút már nincsen, hát előre megyek,régi énem halott, fel nem támaszthatom,térden állva kérlek: gyerer már irgalom!
